Gondár
Szállítmányozás & Logisztika

Széles körű portfóliónk a fuvarozás, szállítmányozás és raktározás mellett termeléslogisztikából és konzultációból épül fel. Bízunk benne, hogy Ön is megtalálja az Ön számára szükséges szolgáltatást, és a jövőben partnereink között üdvözölhetjük.

A Gondár története

Szakértelem, minőség, elhivatottság. Ez jellemzi a Gondár cégcsoport szolgáltatásait. A 100%-ban magyar magántulajdonban lévő vállalat gyökerei az 1930-as évekre nyúlnak vissza, amikor Gondár József, a jelenlegi tulajdonos nagyapja magánfuvarozóként dolgozott Mosonmagyaróváron.

Tagja volt a Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete (MATEOSZ) vezetőségének is. A cég fejlődésének a második világháború szabott gátat, amikor autói egy része odaveszett. 1948-ban az államosítást követően a vállalkozás beszüntette tevékenységét.

A mai napig sikeres utódvállalkozás alapjait 1989 augusztusában Gondár József fia és unokája együtt fektették le. A cég kezdetben nemzetközi fuvarozással foglalkozott, saját autóparkkal szolgálta ki magyar, valamint német és osztrák megbízóit.

A cég megszerezte az ISO minősítést és az autóipar elvárásaihoz történő igazodással komoly szakmai fejlődésen ment keresztül. Ma már a cég fuvarszervezői nem pusztán fuvarszervezői tevékenységet végeznek, hanem diszpozíciós feladatokat is ellátnak, kapcsolatot tartanak a feladó és a címzett diszponenseivel. A vállalat növekedésével a szolgáltatási portfólió raktározási tevékenységgel, illetve raktározással egybekötött fuvaroptimalizálással bővült.

Az üzletágak 2007. évi szétválasztásával Gondár Transport Kft. és Gondár Logisztikai Kft. néven, önálló cégként működnek tovább a divíziók. A cég a nyugati határszélen, az M1-es autópálya mellett, Mosonszolnokon működik, megkülönböztetett ügyfélstratégiával maximálisan igyekszik kiszolgálni megbízói körét.  Kis szolgáltató cégként – ahol a gyors és rövid döntési mechanizmus a jellemző – szinte szimbiózisban a megbízóval alakítja szolgáltatásait, fejleszti folyamatait. Ez a proaktív gondolkodás nagyban hozzájárul a folyamatok optimalizálásához, amely a megbízó és szolgáltató közötti sikeres együttműködés alapja.

Több sikeres pályázatunk révén lehetőségünk nyílt telephelyünk fejlesztésére. A folyamatos fejlődés eredményeképp a Logisztikai Kft. 33 főt, a Transport Kft. 31 főt foglalkoztat.

Cégünk szolgáltatásai

Fuvarozás és szállítmányozás

Nemzetközi és belföldi fuvarozás, szállítmányozás, belföldi disztribució.

Logisztika

Zökkenőmentes raktározási és logisztika szolgáltatások, 2PL és 3PL megoldásrok.

Cégünk néhány számban

Sit integer mi commodo ut hendrerit risus, commodo. Morbi egestas aliquet nec a pulvinar. Sed sit ac vestibulum odio eget. Arcu sed velit pulvinar mauris. Mauris risus justo, dui varius venenatis.
0

Alapítás

0

Munkavállalók száma

0

Raktárfelület

32

Megtett kilóméter

Cégünk flottája

Cégünk gépjárműparkjában az alábbi gépkocsitípusok találhatóak meg:

  • Dobozos és ponyvás felépítményű furgon
    (1100 kg teherbírás, 5-8 raklap)
  • 12 tonna össztömegű ponyvás teherautó
    (5,2 t teherbírás, 18 raklap)
  • 40 tonna össztömegű ponyvás, nyerges szerelvények Mega pótkocsikkal
    (24 t teherbírás, 33 raklap)

Saját flottánkon túl alvállalkozóinkon keresztül további gépjárműtípusok is rendelkezésünkre állnak. Saját szervizünk garantálja a tehergépkocsik műszaki biztonságát.

Járműveink iTrack flottakövető rendszerrel vannak felszerelve.

Rólunk mondták

Varga Balázs Senior Supply Chain Manager
Wahl Hungária Kft.

Évek óta igénybe vesszük a Gondár Kft. magas színvonalú szolgáltatását, mind raktárlogisztika, mind szállítmányozás területen. Ez idő alatt a vevő és szolgáltató viszony egy kölcsönös partneri kapcsolattá alakult át, ahol közösen dolgozunk a Wahl Hungária Kft. vevőinek maradéktalan kiszolgálásán. 2024-ben is folytatjuk az együttműködést és tovább fejlesztjük a folyamatainkat és a kapcsolatunkat!

Istvan Blahovits Transport manager
Hirschhofer Transport GmbH, Kottingbrunn

“We have a long term relationship with the company GONDAR. They have not only reliable transport solutions/services, but a possibility to warehousing and transshipment. They have provided us many times a perfect last minute helping assistance in the warehouse, when we had to find asap a possibility to transfer our shipment to another trailer, or put some part loads into the crossdocking warehouse. Fast decision, without long waiting for feedback, combined with good prices! Highly recommended with a competent personal!”

A Gondár legfrisebb hírei

Fuvarszervező

Fuvarszervező

Belföldi és nemzetközi árufuvarozásban tevékenykedő családi vállalkozásunk mosonszolnoki telephelyére gyakorlattal rendelkező fuvarszervezőt keres. Feladatok Elvárások Amit…

Kérdése van?

Keressen minket elérhetőségeink egyikén és megoldást találunk problémájára.